2013. április 7., vasárnap

Novella

image

Helloka! Most nem egy résszel jövök ha nem egy novellával amit a barátnőmmel írtunk. Remélem tetszeni fog, előre szólok amikor vissza olvastam legalább 3 zsepit elhasználtam..





Soha nem értettem meg azokat az embereket akik azt gondolták hogy én és Harry…tudjátok mire gondolok! Utálom azokat a shippereket akik ezzel piszkálnak minket. Teljesen elhidegedtünk egymástól…Már nem vagyunk az a két idióta akiket nem érdekelt mint mondanak az emberek csak jól akarták érezni magukat, csak barátok akartunk lenni… a legjobb barátok.

Nehéz esett voltam mindig is. Senkit se engedtem közel olyan magamhoz mint Harryt. Legjobb barátom volt, van és remélem lesz is.Mindig is szerettünk hülyéskedni de ma már nem tesszük annyit mert azt hiszik, hogy mi “együtt vagyunk".Mikor nem.Jóban vagyunk de semmiképp sem úgy.Én is boldog vagyok El-el, és ő is boldog azzal a barátnőjével aki éppen van neki.

Vissza akartam tekerni az időt amikor önfeledten nevethetünk, ölelkeztünk és barátok vagyunk. Tudom ez a hírességgel jár és ne nyafogja annyit de még is… a legjobb barátom vesztettem el pár hülye shipper miatt.

Minden tönkre ment és tönkre fog menni. Magamat utáltam azért mert Harryvel nem lehetünk olyan jóba mint régen. Megöleljük egymást és mindjárt az mondják hogy mi járunk. Kérlek a többi fiúval is ölelkezek!Nagyon rossz, hogy ma már nem tehetjük.Talán a jövő szebb lesz és újra a régi önmagunk leszünk.Hiányzik a régi Harry, hiányzik a régi énem de legfőképpen hiányzik a régi Mi.Az, hogy annyit nevettem, nevettünk!A koncerteken próbálunk komoly arcot vágni, a dedikáláson pedig nem elhülyéskedni a dolgot.Kell a régi Ő, a régi én, és a régi Mi.Mi mindig mindent megetetünk azért, hogy a barátságunk megmaradjon, hogy a One Direction, tényleg One Direction legyen, és ne csak két jelentéktelen, üresnek csengő szó.

Mert a One Direction a barátságunk miatt volt az, ami. És most nem azt akartam mondani hogy csak belőlem és Harryből áll a banda mert ott vannak a többiek akik szintén fontos tagjai, részei ennek a nagy családnak.Egy nagy család akik mindig összetartoznak és ezen változtatni nem lehet.Örökké együtt maradunk ha nem is leszünk ugyanazok.Az x-faktor óta sokat változtunk külsőleg is és belsőleg is de ugyanúgy öt összetartó srác vagyunk és ez nem változik.Mi ugyan azok vagyunk.Ugyanaz a tulajdonság, az a fiú, más külsővel.

-Teljesen tönkre fogunk menni.. - suttogta Harry.

-Nem fogjuk hagyni! Legalább is én nem! - jelentettem ki erősen. Harryvel éppen otthon ültünk és nosztalgia napot tartottunk. x- factor, videó naplók , koncertek és az összes dal.

-Én se!Ahhoz túl régóta jóban vagyunk. - válaszolt még mindig halkan

-Nem hagyom, hogy ezt a barátságot amit felépítettünk olyan könnyen lerombolják. - álltam fel a kanapéról.
-De Lou..Én nem akarom, hogy bármi történjen!Főleg nem a bandával! - szólalt meg Hazza egy kis gondolkozás után.

-Nem fog semmi történni!Nem hagyom! - rivalltam rá úgy ahogy nem kellett volna. - Harry!Sajnálom!Nem akartam csak..csak ideges vagyok, hogy elveszítem a barátságunk! - Nem akartam megsérteni Harryt csak már nagyon elegem van. Montanában mindenkit eltaszítok mellőlem senki nem érti meg milyen rosszul esik úgy viselkedni Harryvel mint két idegen. Nem én a régi vagyok! Akit nem érdekelt mint mondanak, akit nem érdekel hogy néznek rá. Csak újra olyan régi haverok akartunk lenni.
-Lou!és mi van ha nem maradunk tovább barátok? - esett gondolkozóba Harry.

-Harry!Ilyet mondani mersz?Megfogadtuk, hogy örökre barátok leszünk! - fogtam meg Harry vállát majd gondolkozóba estem. Mi lesz ha tényleg vége lesz a bandának és nem maradun barátok. Nem gondolkoztam tovább csak szép csenden kisétáltam a szobámból , mert éreztem hogy nem bírom tovább. Nem akartam hogy gyengének lássanak, nem akartam sírni.
*60 év múlva*
-Hidd jobb lesz itt! - nyugtatott El, a feleségem és közben öreg, remegő kezekkel kötötte meg a nyakkendőmet. - Tudod, hogy mekkora fájdalmai voltak az utolsó napokban…- mondta halkan. 

Igen Harryről beszélt.. Éppen a temetésére készülök…. és igen meghat, nagyon szenvedett az utolsó hetekben tudtuk hogy nem bírja tovább és elnyeli a sötétség.. ÖRÖKRE! Én ültem mellette, fogtam a kezét a halálos ágyán és énekeltem neki a “Forever Youngot".

 Az utolsó perceinket is együtt töltöttük.Boldogok voltunk.A betegsége miatt sokat szenvedett, mi mégis mellette álltunk.Az orvosok nem tudtak segíteni neki és mi se.Nagyon hiányzik de jobb lesz neki.Sokkal jobb.El és én mindig nála voltunk.Szinte már együtt éltünk de még sem.Neki is és nekünk is kellett a magánélet.A mai napra nagyon sok embert elhívtunk a temetésre.Minden barátját.Az egész családját.Mindenkit. 
Mindenki aki fontos, de persze nem tiltottuk meg hogy a rajongók ne jöjjenek hisz imádták Harryt. Minden koncerten végén olyan jó volt látni milyen boldog.
De sajnos már soha nem lettünk olyan jóba mint régen. Igaz vele voltam az utolsó percekben, mikor lecsukta két szemét de akkor is..
Hiányzik. Nem rég történt de már most hiányzik. Annyira jóban voltunk. Annyi mindent csináltunk. A sok hülyéskedés, nevetés, a göndör haja. Amikor megszívattuk, hogy kivasaltuk a haját és majdnem megőrült .Annyira rég volt. Annyira jó volt.
Könnyek gyűltek a szembe ahogy erre visszagondoltam.
-El fogunk késni.. -suttogta El, majd szorosan megkötötte a nyakkendőmet és segített felvenni a zakóm. Hát igen 81 évesen minden sokkal nehezebb volt.. minden sokkal.
De volt mellettem egy nő aki mindenben segített.Végig mellettem állt a jóban és rosszban is.
-Rendben.Induljunk.-léptem ki lassan az ajtón.
Ma minden olyan borús volt mintha tudták volna oda fent hogy ma van Harry Styles temetése. Mintha még nem álltak volna készen arra hogy az angyalok közé fogadják ők. Már pedig is neki az angyalok között van a helye! Mindig is nagyon jó ember volt hiába állították egy nő csábásznak!
Ha volt barátnője tisztelte.Szerette, óvta, védte.Bármennyire állították róla, hogy így megcsalta őket, úgy megcsalta őket nem volt igaz.Szerette őket úgy ahogy mindenki mást.Vágyott a szeretetre amit meg is kapott.Ha nem a lányoktól mi mindig ott voltunk neki, de eljött ez a nap is.Amikor már nem lehet velünk.A temetőben sétálva elsírtam magam.Ahogy megláttam a többieket hiány érzetem lett.Hiányzott egy darab belőlem.Egy nagy darab.
Hiányzott egy darab belőlünk ami sose fog begyógyulni. ez a seb mélyen megmarad örökre.
Mindenki sírt.Igen.Még a fiúk is.És elkezdődött a temetés.A pap elmondta a kis szövegét majd elsétáltunk a sír helyéig.A virágot rádobtuk a leengedett sírra majd mikor a sírások rádobálták a földet..nálam mindennek vége volt.Még jobban sírtam mint előtte.
Zokogva a földre rogytam és üvöltöttem a sírástól. Nem tudtam elhinni hogy a legjobb barátom úgy ment el hogy nem lehetünk azok akik vagyunk. Meg kellet játszanunk magunkat azért hogy ne higgyék azt hogy mi járunk, vagy van valami köztünk.
Örülhet a sok shipper. Örülhet  hogy elrontotta a barátságunk.Mindent elrontottak.A rég életünk végleg megszűnt.
De az a helyzet hogy nem tudok haragudni rájuk! Csak emberek és az emberek hibák sorozatait követik el. Én is sok hibát követtem és követek el, vannak olyanok amiket soha nem bocsájtok meg magamnak.
-Louis , nyugodj meg! - halottam a fiúk hangját és felemeltek a földről.
A föld kupacba beleszúrták a keresztet amin ez állt: Harold Edward Styles 1994 - 2073