Ezer , ezer és egy bocsánat hogy nem hoztam egyetlen egy részt se de egész hónapban dolgozatokat írtunk és arra kellett készülnöm na meg egy szabad percem se volt, vagy amikor volt már olyan fáradt voltam hogy nem volt kedvem írni. De nem húzom tovább az időt itt az új rész, remélem tetszik:)
-Hülye gyerek! Arra gondoltunk, hogy menj ki! - csattant ki a bátyám. Igen azt is tudtam, hogy nagyon mérges rá és mindenért Őt hibáztatja. Ki nem állhatta, hogy barátkozok vele és főleg most nagyon utálja mivel gondolom a lányok elmondták neki hogy szerelmes belém…
Niall elengedte a kezem, felállt és kiment. Az ajtó csapódásába szinte az egész kórterem bele renget. Lehajtott fejjel ültem csendben mert tudtam most jön a lecseszések sorozta. De engem is váratlanul ért hogy csend volt. Senki nem szólalt meg csak a bátyám eszeveszett levegő vételét lehetett hallani. Gondoltam nagyon megijedt és féltet de nem csak Ő féltett..
-Szereted?
-Mindennél jobban.. - válaszoltam suttogva a bátyám kérdésére és közben az ujjaimat piszkáltam. Nem néztem fel rájuk, nem akartam találkozni az aggódó szem párak sorozatával de még így is éreztem égni őket magamon.
-Su, Ő minden lányt átbaszott! - igen ez volt a becenevem a barátnőim körébe. Mindenkinek volt becenevem nekem ez jött a Summer-ből.
-Hagyjatok már békén nem nektek kell vele lennetek! Ha attól féltek hogy egy éjszakás kaland leszek ne tegyétek! Nem vagyok annyira naiv hogy minden jött ment fiúval lefeküdjek! - tört ki belőlem már ez a sok mondat. Felemeltem a fejem és mindenkit ledöbbentettem azzal amit mondtam nekik. A lányok tátott szájjal néztek Finn pedig csak fogta magát és kiment a kórteremből. Nem is számítottam más reakcióra tőlük.
-Teljesen megváltoztatott ez a gyerek! - ment ki Carry is könnyes szemekkel. Tudni illik nekem Carry a legjobb barátnőm a többi lány közül. A napokba nem sokat foglalkoztam vele mert hol Felixxel voltam vagy Niallel beszélgettünk.
-Su, ezt elcseszted! - álltak fel a többiek is majd kimentek. Az újabb ajtó csapódásba nem a falak hanem én remegtem bele. Most csak elakartam tűnni, hogy senki ne lásson meg. Mielőtt a fejemre húzhattam volna a takarót Niall lépet be az ajtón. Aggódva néztem fel rá mivel mind a két szeme vörös volt. Sírhatott.. Más tény nem jutott az eszembe mint hogy hallotta amit beszéltünk
.
-Miért rossz minden amit csinálok? - sóhajtottam fel majd Niallre néztem aki az ablak mellett állt és csak bámult ki rajta.reménykedtem hogy válaszol a költői kérdésemre de nem tette, ehelyett csak megdörzsölte két szemét és leült az ágyam mellé.
-Nem muszáj itt lened! - fordítottam el a fejem. -Úgy is már mindenki itt hagyott, te is elmehetsz. Én már csak ilyen vagyok mindenki egyedül hagy, mert én mindent elcseszek azzal hogy boldog akarok lenni! - gurult végig az arcomon egy könnycsepp. már nem bírtam tovább sírás nélkül. Lehet hogy mostanában már Elég elviselhetetlen vagyok az emberek számára hogy állandóan csak bőgök. Megérteném őket ha egyszer csak ott hagynának egyedül, én is ezt tenném saját magammal! Okok nélkül zokogok, nyafogok. Nehéz napok voltak de mindenki egyszer eléri azt a mélypontot ahonnan senki nem tud kimászni. Én most elértem..
-Ha ennyire zavar a társaságom elmehetek, de ezt már előbb is mondhattad volna. - állt fel. - Akkor nem szerettem volna beléd.. -suttogta majd ma már 3x-ra csapódott a kórterem ajtója.
"Su, ezt elcseszted!" visszhangzott a fejembe Carry mondata. Tényleg mindent elcseszek. Nem érdemlem meg a barátnőimet és a bátyámat se, főleg Őt nem.