9. rész

Bocsánat drágáim, hogy ennyit késtem de megkezdődött a  nyár és hát elég sok dolgom volt, remélem azért nem haragszotok! Ezt a részt kicsit próbáltam hosszabbra de hát nem jött össze :D azért remélem tetszeni fog, és ha tetszik jól esne pár vissza jelzés! 

*Niall szemszöge*

Egész úton fél szemmel őt néztem. Szőke haja kicsit hullámokban lógót a válláraira. Kék szemei nyugodtságot és fájdalmat sugárzott akárhányszor pillantásunk össze ért. Még mindig nagy fájdalmai lehettek mivel kezeivel oldalát szorongatta és nem is öltözött ki csak melegítőben volt. Nyugtatás képen ujjaim az övéire csúsztattam. 

-Nem sokkára ott vagyunk! - nyugtattam mély hangommal, majd megszorítottam ujjait és végig simítottam az arcát. Úgy láttam ez kicsit megnyugtatja és ellazul.

*Summer szemszöge*

Egy 5 csillagos szállodánál álltunk meg. Több londiner is ugrott, hogy csomagjainkat becipelje, helyettünk. Niall is felkészült, mert egy jókora bőröndje volt, tele cuccokkal.

Egy rettentő nagy lakosztályba mentünk, ahol még pezsgőfürdő is volt a szoba közepén. A londinerek lepakolták a cuccokat és elmentek a dolgukra. Benyitottam az ajtók mögé, de akárhogy kerestem is, nem találtam egynél több ágyat. Azt hiszem Niallnek is leeshetett a dolog, mert nevetve válaszolt ki nem mondott kérdésemre.

- Igen, csak egy ágy van, velem alszol! - majd átkarolt hátulról és fejét vállamra hajtotta.. Óvatosan megfordultam a karjaiba és szorosan átöleltem. 

-Hát legyen. -egyeztem bele nagy nehezen. - Csak azt nem értem miért nem mentünk hozzátok. - néztem rá értetlenül

- Így…. Romantikusabb - jött a válasz, majd kicsit közelebb hajolt hozzám és felnézett a szemeimbe. Egy darabig még tartottunk a szem kontaktust de már meguntam Niall “tétlenkedését" és közelebb hajolva ajkaim rányomtam a szájára. Puha. lágy és édes csókban fonódtunk össze, most békültünk ki de már meg volt a második csókunk azóta hogy érdeklődni kezdtünk egymás iránt. Éreztem hogy ő gyorsabb tempót akar a közöttünk lévő kapcsolatnál, de nekem jól esett ez a lassú, nyámmogós, szerelmes iram.  

-Szóval már teljesen megbocsájtottál nekem? - kulcsoltam össze ujjainkat amire mosolyogva nézte le. Szemeim Niallre emeltem és ajkaimba haraptam félve a választól.

-Teljesen, szerelmem! - jelentette ki büszkén és szorosan magához ölelt.

-Lemegyünk vacsorázni? - kérdeztem meg de tudtam Niall biztos igent mond rá mert a mai nap nem egyszer hallottam megkordulni a gyomrát.

-Persze! - mondta teljesen egyértelműen majd elengedte a kezem hogy feltudja venni a pulcsiját, mikor felvette a kezem felé nyúlt és ujjaink össze fonódtak. Megfogta a szoba kulcsot, bezárta az ajtót és lesétáltunk az étterembe.

Az idő elég gyorsan repül ha azzal van akivel boldog és már észre se vettük hogy elég későre jár főleg úgy hogy bepusztítottunk egy üveg pezsgőt meg 4 pohár koktélt. Mind a ketten elég rendesen kiütöttük magunkat. Azért én még mindig józanabb voltam mint ő de ég se tudtam ésszerűen gondolkozni. Gondolataim szerint leégettük egymást, de elég rendesen. Egymás ölébe ültünk és mindent csináltunk csak nem vacsoráztunk. Niall állandóan a pólómat húzogatta és nem egyszer villantottam. Én pedig állandóan valami kínosat kiabáltam róla. Szóval egyikünk se volt jobb.
 

8. rész

Huha egyre több csoda történik :D hát megint hoztam egy részt amint megint az én szellemileg kreatív emberemnek köszönhetem Bebynek ! És nagyon köszönöm az új követőt! 

A kijelző rögtön felvillant a felirat, miszerint bátyám szeretett volna beszélni velem. Félve nyomtam meg a zöld gombot, mert már előre éreztem mekkora lecseszésben lesz részem amiért otthagytam a kórházat….

-Hogy képzelted hogy lelépsz a kórházból? Még is hol a francba vagy? - ordibálta a telefonba olyan hangosan hogy a fülemtől eltartva is hallottam mit mond.

-Igen, neked is szia Finn.

-Elmagyarázod végre hogy miért szívódtál fel a kórházból? - hangja kezdett lenyugodni de még így is a keleténél hangosabban beszélt. A telefonom lejjebb kellett vennem a hangerőt, hogy normálisan halljam őt.

-A reptéren vagyok. - adtam neki egyszerű válaszokat. Semmi kedvem nem volt vele beszélnem. Elvégre is leordították a fejem, elítélték Niallt és még pluszba ott is hagytak ami nem valami jól esett. Bár megérdemeltem de az megint egy másik történet.

-Nincs kedvem, mennem kell. - motyogtam majd szépen kinyomtam neki a telefonom. Kikapcsoltam a készüléket és elrejtetem a táskám aljába.

Égő, szúró bordáimmal ültem a repülőtéri padon, a jegyeket a kezemben szorongatva. Mikor hallottam a hangosbeszélőben, hogy a Párizsba tartó repülő már beállt a helyére, nagy nehezen feltápászkodtam és én is elindultam becsekkolni.Mindent rendben találtak, aztán felengedtek a repülőre.

Mint kiderült Niall az első osztályra vette meg nekem a jegyet. Ennek köszönhetően az egész úton körbeugráltak. Mindenki azzal nyaggatott  hogy mit szeretnék fogyasztani, de én mindet visszautasítottam és inkább lehunyt szemmel relaxáltam, melyből a végén mély alvás sikeredett.

Körülbelül olyan 20 perc múlva nyitottam ki a szemem amikor bemondták a hangos bemondóba hogy nem sokára Párizsba érkezünk. Leszállta gép és én pedig a repülő téren kavarogtam. Elő halásztam a telefonom és írtam neki egy üzenetet.

 Niall, elindultam Párizsba.. Remélem nem bánod.. Ott találkozunk.

Summer xx

Pár perc múlva meg is kaptam a válaszomat.

Rendben, sétálj ki a reptér végéhez. Pár perc és ott vagyok!

Niall xx

Mikor odaértem Niall várt rám egy fekete kocsi mellett. Bármikor megismertem volna, pedig arca sállal volt bebugyolálva, eltakarva ezzel a rajongók elöl. Nem mertem túl gyorsan haladni, inkább kimérten közeledtem felé. Ő levette a szemét takaró napszemüveget aztán átkarolva húzott magához.

- Nem haragszol?- kérdeztem szomorúan.
- Rád nem lehet! - válaszolta, majd megfogta kezeivel a kezeimet és finoman összekulcsolta őket. 

Elindultunk az autóval hazafele. Vagyis gondoltam én, de ő megint keresztülhúzta a számításaim.

7. rész

Drága olvasóim! Hosszú idő után végre lett egy kis szabadidőm írni. Igaz segítettek benne, és annak nagyon hálás vagyok! Nagyon szeretném megköszönni a sok segítséget Beby! Jó olvasást :)

“Su, ezt elcseszted!” visszhangzott a fejembe Carry mondata. Tényleg mindent elcseszek. Nem érdemlem meg a barátnőimet és a bátyámat se, főleg Őt nem.

Fejemre húztam a tarkót és alatta próbáltam sírni, de nem ment. Most már komolyan nem értettem magam. Lehet hogy már kiszáradtak a könnycsatornáim a sírástól? Sírni akartam de nem tudtam. Kikukucskáltam a takaró alól és egy borítékra lettem figyelmes az éjjeli szekrényemen. “Szerelmemnek" Így volt címezve. Feltéptem a levelet és két jegy volt benne egy kis cetlivel.

Szerelmem!

Nagyon szeretném hogy ha meggyógyulnál! Én ma elutazok Párizsba koncertezni. Remélem észre vetted a jegyet a levélben! Egy jegy a párizsi repülőgépre, neked! Kérlek gyere ki hozzám! Tudom hogy imádod Párizst, a szerelmek városa. Ezért nem akarok a szerelmem nélkül itt lenni! Tényleg sokat jelentene nekem! Gyógyulj meg! Várlak szerelmem!

Szeretlek!
Niall xx

Elment és csak így közölte? Nagyon aranyos volt tőle de szerettem volna elbúcsúzni.. De ajj nem tudok rá haragudni mikor ilyen szépeket ír. Miért kellett nekem összevesznem vele mikor ilyen szerelmesek vagyunk.
Már most akarok menni vele! Itt hagyni a kórházat és menni vele. Nagyon rossz embernek éreztem magam mert így leszóltam szegényemet. Ő csak próbálkozott és csak szerelmes akart lenni. Olyan hülye vagyok hogy nem adtam neki esélyt. Fuu már megint az önsajnálat. Utálom magamat sajnáltatni.

Kivettem a jegyet, egy oda út volt meg egy vissza út. Tényleg nagyon imádtam Párizst, régebben mindig arról beszéltem Niallnek hogy én oda költözök. Sajnos amint a szüleim meghaltak ezek az álmok eltűntek. Azóta a bátyámmal élek, azaz már vele se mert az egyetem miatt be kellett költöznöm Londonba. Mielőtt ide jöttem volna Írországban éltünk. Finn mai napig is ott él. Ott ismerkedtem meg Niallel. Tulajdonképpen szomszédok voltunk és a szüleink is jóban voltak. Nagyon sok időt töltöttünk együtt. Mai napig nagyon szeretem őt csak most másképpen mint akkor. Akkor a legjobb barátom volt most pedig már több…  

Gondolataim cikázásában egy nővérke zavart meg.

-Hoztam a vacsorát! - lépet be tálcával a kezébe

Nem csalódtam most sem a kórházban, ugyanis egy száraz zsemle és két szelet szalámi volt a kaja. Szívesen elővettem volna a finomságokat amit a barátaim hoztak, de a nővér végig figyelt amíg meg nem ettem az egészet. Nagy nehezen megettem Bevettem a gyógyszeradagom, aztán otthagyott.

Óriási magány telepedett rám. Kinéztem az ablak fele és a leguruló esőcseppeket figyeltem. Elgondolkodtam, vajon Niall most hol van és mit csinál. Kifolytak a könnyeim. A zokogástól remegett a testem, majd álomba sírtam magam.

Reggel a napsugarak éles fényére keltem. Nagy nehezen kinyitottam szempilláimat és megtöröltem arcom, amire a tegnapi könnycseppek maradéka száradt rá. A balesettől fájó és sajgó tagjaimmal nagy nehezen feltápászkodtam és eltipegtem a mosdóhoz, hogy lezuhanyozhassak. Mikor visszamentem, újra a nővér várt ott. Pár rutin vizsgálatot elvégzett, beadta a gyógyszereket és itt hagyott valami reggeliféleséget. Undorodva néztem a tányéromon heverő, ételnek nem nevezhető kosztot.

-Ezt kellene megennem? - kérdeztem magamban. Nem voltam finnyás de azért szerettem ha finom volt a kaja. Emlékszem régebben mennyi kaját magunkba tömtünk Niallel. 

Istenem már megint róla beszélek. Miért olyan nehéz őt elfelejtenem? Talán már a repülőn ül és úton van Párizsba. A szerelem városába… Én miért nem mehettem? A gondolatra felcsillantak a szemeim! Dehogynem, elmegyek utána! Nagy nehezen ma már másodszorra felkönyököltem az ágyról és felhúztam a papucsom. A fehér szekrényhez mentem, amibe a bátyám a ruháimat pakolta. Kivettem belőle egy melegítőalsót és egy pólót. Bordáimat fogva visszabotorkáltam és felhúztam a kiválasztott ruhadarabokat. Saját felelősségemre hagytam el a kórházat.

A jegyeket egész úton a kezembe 

szorongattam. Otta akartam lenni, ott akartam lenni és bocsánatot kérni tőle. Szorosan a karjaiban akartam lenni. Megnyugodni hogy itt van velem és vigyáz rám. Biztosnak lenni abban hogy szeret. Jelen pillanatban semmit nem akartam ennyire. 

A taxi megállt a reptér előtt és én meg nagy nehezen kiszálltam.  A gépem pontosan másfél óra múlva indult, tehát volt időm odaérni.

Várakozásomat az dobta fel, vagyis inkább az szúrta el, hogy megcsörrent a telefonom. A kijelző rögtön felvillant a felirat, miszerint bátyám szeretett volna beszélni velem. Félve nyomtam meg a zöld gombot, mert már előre éreztem mekkora lecseszésben lesz részem amiért otthagytam a kórházat….